Én Oláh Tímea vagyok.
Több mint 20 éve foglalkozom emberek segítésével, és az elmúlt évek során egy dolog vált számomra teljesen egyértelművé:
az igazi változás mindig belülről indul.
Az az út, amit ma másoknak mutatok, nem elmélet.
Én magam is végigmentem rajta.
Voltak időszakok az életemben, amikor elveszettnek, bizonytalannak éreztem magam, és kerestem a kiutat a belső feszültségből és a szorongásból.
Ez az út vezetett el oda, ahol ma tartok.
A saját tapasztalataimra építve kezdtem el mélyebben foglalkozni az önismerettel, a tudatalatti működésével és az öngyógyítás lehetőségeivel.
Ezután tudatosan képeztem tovább magam, hogy még hatékonyabban tudjak segíteni másoknak is.
Hiszem, hogy mindannyiunkban ott van a képesség a változásra.
Vannak olyan velünk született, intuitív adottságok, amelyeket ha megtanulunk jól használni, képesek vagyunk gyökeresen megváltoztatni az életünket.
A munkám során ezt a két dolgot ötvözöm:
👉 a saját, megélt tapasztalataimat
👉 és azt a tudást, amit az évek során megszereztem
Nem ígérek varázslatot.
De egy működő utat igen!
Szeretettel Timi
Test és a lélek vizsgálata hangrezgéseken keresztül
A tudatalattiban berögzült hiedelmek és hit választója
Mentális, érzelmi és fizikai blokkok oldása
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
hogy könnyedén és tudatosan éld meg az élet kihívásait, miközben felfedezed a saját erődet és azt ki is használhasd.
Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Ut elit tellus, luctus nec ullamcorper mattis, pulvinar dapibus leo.
Posuere maecenas sociosqu laoreet aliquam nostra morbi bibendum porta eu dui iaculis

Lépj kapcsolatba velem!
A múlt bölcsessége a jelen útmutatója
A sors titkainak felfedése
Előző életek feltárása